Galambos Bernadett: Az ajándék

Mikulás ha volnék:

minden áldott éjjel,

havat szórnék két kezemmel

háztetőkön széjjel.

Mikulás ha volnék

decemberi éjben:

Járnék csengettyűkkel

fehér holdsütésben.

Mikulás ha volnék

szívem arany lenne:

Aranydiót, aranyalmát

raknék tenyeredbe!

Aranydióm, aranyalmám

szeretetté válna,

Melegsége nem férne be

pici, kis szobádba!

Szent Miklós, (december 6.) a kisázsiai Myra szent püspöke, a keleti egyház máig legtiszteltebb szentje. A legenda szerint egy éjjel három szegény lány ablakába három zacskó aranyat tett, hogy megszabadítsa őket a szegénységtől, és tisztességesen férjhez mehessenek.

A legenda szerint Miklós az ablakba tett ajándékával megmentette a lányok becsületét. Innen ered az a szokás, hogy a gyerekek szépen kitisztított cipőjüket az ablakba állítják ajándék reményében.

Stájerországban Szent Miklós ünnepének előestéjén a Mikulás- már igen régóta - ajándékot tesz az ablakba tett cipőkbe - persze csak a jó gyermekekébe. Másutt személyesen tér be a házakba, megajándékozni őket.

A Mikulás-nap szokásai a polgárság megjelenésével alakultak ki, s nagy valószínűséggel Ausztriából kerültek hozzánk.

Bár a Mikulás ünneplése elsősorban a polgárság körében terjedt el, azért e jeles napon való ajándékozásnak a magyar parasztság körében is voltak hagyományai. A pogány babonákat, a népi játékokat némileg átmentve, a diákok aprószentek napi püspökválasztásának szokásaival ötvözve alakult ki a hazai ún. Mikulás-járás, főleg a Dunántúlon, Csallóközben és az Ipoly mentén. E rituálé szerint láncos, álarcos, olykor szalmába burkolt Mikulás és a kíséretében lévő ördög ijesztgette az utcán a kisgyermekeket, de a fonóházban a fiatalokat is. A színes, kavargó menet számára a tél örömeit köszöntő felvonulássá változott, a fiatalság találkozásának ünnepi alkalmává.